Számít, hogy az első két sejtünk mit tapasztalt meg?

2020.01.05

Az első két sejtünk találkozásának pillanatával indult el az életünk

Majd - a legújabb kutatások szerint - minden tapasztalat és benyomás, melyet az anyaméhben szereztünk, döntően meghatározta a későbbi életünk alakulását. Keresztül mentünk rengeteg eseményen, közben éreztünk az anyánk érzéseit - azt, hogy hogyan áll hozzánk, hogyan érzi magát, miket él meg a várandósság alatt és azonnal értesültünk minden testi és lelki változásról, amit megélt ebben a 9 hónapban.

Az életünk első pillanatától tapasztalatokat szerzünk.
...vagy még korábbról is?

Joanna Wilheim brazil származású pszichoanalitikus, kutatásai során a sejtszintű emlékezetet vizsgálja.
Szerinte a hímivarsejt és a petesejt létrejöttének pillanatától kezdve, egészen a találkozásukig, vagyis a fogantatás pillanatáig rögzülnek azok a tapasztalatok, élmények, amiken ez a két sejt keresztülment. Wilheim nézete szerint, már ettől a mikromomentumtól kezdve elindul a magzat tanulási folyamata.

Mint tudjuk, a férfiak élete során a hímivarsejtek folyamatosan termelődnek, így ezek a sejtek az apa utolsó félévének tapasztalatait, élményeinek lenyomatait hordozzák.

A nőknél viszont más a helyzet.
A petesejt "ősöreg". Az amiből mi magunk fogantunk az éppen annyi idős, mint az édesanyánk - ugyanis a nőknél a petefészkek az első sejtek között jönnek létre a méhen belüli növekedés során, és velük együtt a petesejtek őskezdeményei is, amelyből később a gyermek megfogan.

Ez azt jelenti, hogy amikor az édesanyánk magzatként fejlődött a nagyanyánk méhében, már akkor létrejöttek a szervezetében azok a petesejtek, amiből mi magunk fogantunk meg sok évvel később. Közvetve így már a nagyanyánk érzéseiből is kaptunk, és az anyánk magzati létének, születésének, majd az egész életének információit hordozzuk magunkban, valahol a sejtjeink legmélyén.

Női vonalról tehát az anya egész élettörténetének az információi kódolva vannak bennünk...
...valahol mélyen...