Fogantatás előtt...

2019.07.21

Mindannyian az édesanyánk testében kezdtük az életünket. Az első benyomásainkat a méh faláról, a köldökzsinór tapintásáról, a magzatvíz ízéről és egy beszűrődő női hangról szereztük. Kellemesen lebegtünk az időtlen és határtalan biztonságban.

Itt öltöttünk testet, itt fejlődött ki az érzékelésünk, itt dőltek el az életünket leginkább meghatározó kérdések, mint például, hogy fiúnak vagy lánynak fogunk megszületni, hogy szőkék leszünk vagy barnák, hogy alacsonyak vagy magasak...és itt körvonalazódott ki az a személyiség is, akik vagyunk.

Viszont a történetünk még korábban kezdődött.

Az apai hímivarsejt csak néhány hetes volt a fogantatásunk pillanatában, ugyanis a férfi szervezet folyamatosan termeli őket.Az anyai oldalunk, vagyis a petesejt, amiből fogantunk viszont éppen annyi idős, mint az édesanyánk. Ugyanis a nőknél a petefészkek az első sejtek között kezdenek differenciálódni a méhen belüli növekedés során, és velük együtt a petesejtek őskezdeményei is, amelyből később a gyermek megfogan.Ez azt jelenti, hogy amikor az édesanyánk magzatként fejlődött a nagyanyánk méhében, már akkor létrejöttek a szervezetében azok a petesejtek, amiből mi magunk fogantunk meg sok évvel később.

Ez a két sejt pedig - ugyanúgy, mint a méhben fejlődő magzat - a receptorain keresztül képes a szülők által közvetített információkat felvenni és eltárolni, ami azt jelenti, hogy nem csak az hatott ránk, amit az anyaméhben fejlődés közben megtapasztaltunk, hanem az is, hogy a szüleink milyen gondolatokat és milyen érzéseket éreztek a gyermekvárással kapcsolatban a fogantatásunk előtt. Elutasítóan gondoltak-e ránk, vagy akartak minket, de lehet, hogy boldogsággal és szeretettel vártak erre a világra...